Sex, drugs, rock & roleplaying

2011. augusztus 08. 13:17 - Chomy

Háttérinfó: reakciók

Kommentekben már volt szó róla: ez az a pontja a történetnek, ahol a játékosok megizzasztottak kissé a nem várt húzásaikkal.
 
Kezdődött az egész azzal, mikor sikereiktől kissé megittasulva, pökhendi módon viselkedtek Lord Harnnal annak udvartartása és prominens vendégei előtt. Arra számítottam, hogy az inkvizíció képviselői szóba elegyednek velük, és megpróbálnak megtudni ezt-azt a Harn mélyén leleplezett szektáról. Ha ügyesek, rájönnek, hogy az erdőbéli események hírén túl Glorian is aktív szerepet játszott az inkvizíció megjelenésében; szociális kihívás lett volna a saját "bűneik" elleplezése (a megállapodás az eretnekekkel), a konfliktus pedig a dilemma lett volna: segítenek megpattanni a szektának, félrevezetik az inkvizítorokat, vagy köpönyeget fordítanak?
 
Ehhez képest úgy kellett távozniuk Harnstungból, hogy meg sem tudták, miért érkezett az inkvizíció, és mennyit tud. Ez még nem is volt különösen problémás - jobban élveztem a váratlan helyzet okozta meglepetést, mintha minden a terv szerint zajlott volna. Rögtönözni kellett ugyan egy mellékküldetést, de nem volt vele probléma; egyszerű utazós-szállítós kaland - nem kell feltétlen mindig extrém eredetinek lenni, majd a játékosok gondoskodnak a saját szórakoztatásukról -, ráadásul elég időt nyerek vele, hogy alaposabban kidolgozzam Murd városát, mire odaérnek. Thorkin renegáttá válásával és a Szirán Birodalmi Varázslórend berángatásával ráadásul adhattam az egésznek egy kis személyes "drámát" is.
 
Mire az inkvizíció megérkezett Harnstungba, már fejben volt a másodlagos konfliktus is, a "Zöld Úr" jelenléte az erdőben. Gondoltam, Murdból majd finoman arra terelem őket.
 
Azt tudni kell a játékosaimról, hogy általában véve szeretik, ha kapnak utalásokat, fogódzókat, finom terelést - de legalábbis élnek vele. Ritkán másznak le hosszú időre a jól követhető ösvényről, és ha mégis, általában vissza is térnek rá. Ez esetben nem így történt.
 
Mikor a harnstungi botrány következtében a karakterek elhagyták a várost, végiggondoltam, mit tesz a magára hagyott Glorian és az inkvizíció, és világos volt, hogy a Demiré-szektának reszeltek. A játékosok kellemetlen helyzetbe keveredtek, hiszen Svent és Peryt (akkor még) elvághatatlan(nak tűnő) mágikus szálak kötötték Anaki Leához.
 
Pery játékosa a leginkább önálló, kezdeményező a partiban, nem lepett meg, hogy szétbontja a partit, és egymaga indul lányt szöktetni. Tetszett is: egy kétfelé bomlott parti még úgy-ahogy kezelhető, és improvizálhattam kedvemre egy jól kidolgozott, sokszereplős környezetben. Az ilyen játékalkalmak a kedvenceim: a játékos (számomra izgalmas módon) kiszámíthatatlan kreativitása teremti a konfliktust, amire egy kész környezetet kell reagáltatnom a maga törvényszerűségei, motivációi szerint.
 
Az, hogy Pery kinyírt két inkvizítort, az már önmagában előrevetített jónéhány játékülésnyi várható következményt és konfliktust. Szinte sírtam örömömben.
 
Kevésbé, amikor a parti egyesülésekor úgy döntöttek, hogy hátrahagynak mindent maguk mögött, és elmennek jó messzire.
 
Amikor a kampány elindult, volt egy kidolgozott hextérképem a Harnról és Harnstung környékéről egy csomó felfedeznivalóval, amelyek jórészt a Leviatán-kultusz, Avella zsoldosai és a Demiré-szekta titkos háborújához, valamint a Harn egy évszázadok óta elfeledett romvárosához kötődtek. A második évad elején a parti kilépett ebből a térképből, és sokkal inkább a meglévő szereplők és új belépők mozgatása szülte a kalandokat. Felfedezésorientált játékból jócskán elmozdultunk eseményvezéreltbe.
 
Ami miatt nem pánikoltam, az az, hogy van egy többé-kevésbé kidolgozott világtérképem, amelynek majd' minden pontjáról van egy-két feljegyzett mondatom, vagy legalább vázlatos elképzelésem. Arra is volt ötletem, hogy mivel töltsem ki a karakterek utazását (megerőszakoltam a 4E-t egy félkész random encounter-táblázattal, amit tudtam használni - egy-egy véletlenszerű találkozásból vagy eseményből egész kis mellékszálak tudnak kinőni). A probléma az volt, hogy ha kidolgoztam a karakterek következő úticélját, úgy döntöttek, hogy inkább elhúznak másfelé.
 
Így volt ez pl. Maramar városában is; mire megérkeztek, jónéhány játékülésre elégséges konfliktus várta őket, röviden felvázolt helyszínekkel, fontosabb NPC-kkel, az NPC-k terveivel és motivációival. Erre a játékosok úgy döntöttek, azonnal továbbállnak.
 
Ezzel konstans improvizálásra kényszerítettek, ami egyrészt jó, másrészről kissé stresszes. Ha a térkép egy vakfoltjára béna ötletet improvizálok, az sajnos kénytelen ott maradni az idők végezetéig, hiszen konzisztenciára szükség van a háttérvilágban, vagy megszűnik a játékosok "realitásérzéke".
 
Kissé melós volt, főleg, hogy heti gyakorisággal játszottunk, és hát a szabadidő hiánya problémás tud lenni. Szó se róla, érdemes volt csinálni, és kicsit sem hibáztatom a játékosokat, sőt. A karakterek fejével gondolkodtak, és igyekeztek minél messzebb keveredni az inkvizíciótól. Nem próbáltam csőbe terelni őket; az, hogy nem találtak hajót a kikötőben, nem ezért volt. Találhattak volna, ha nagyon akarnak (pl. Maramarban); egy-két átszállással bárhová eljuthattak volna, mindössze igyekeztem az utazás minden momentumát többé-kevésbé "kalandossá" tenni.
 
Kicsit talán magam is reménykedtem benne, hogy messze maguk mögött hagyják a Harn térségét, így teljesen új konfliktust dolgozhatok ki nekik teljesen új környezetben.
 
A végére mégsem így alakult, és idővel még azt is megtudták, ki a fene az a "Zöld Úr". A kidolgozott, de fel nem használt helyszínek és NPC-k meg jók lesznek még később, egy új kampány induló helyszíneként, vagy ha egy másik partit is odasodor a szél...
 
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://rocknrole.blog.hu/api/trackback/id/tr243133892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orkogo 2011.09.02. 09:10:52

Naaaa, vége a nyári szünetnek! :-)

Chomy 2011.09.06. 11:48:24

@Orkogo:

Volt egy kis projektem készülőben, amiatt hanyagoltam a blogot. Azt reméltem, hamarosan publikálhatóvá válik, de az események egyelőre közbeszóltak. :)

Úgyhogy íme, a frissítés:
rocknrole.blog.hu/2011/09/06/6_epizod_schuyler_forradalma_utkozet_a_fekete_farkasokkal
Sex, drugs, rock & roleplaying
süti beállítások módosítása