A soron következő háttérinfóban kicsit messzebb kalandozunk a Harn-kampánynál, de nem is szakadunk el tőle teljesen. A post apropója, hogy megjelent a Skyrim; annak rendje és módja szerint elalélt tőle a legtöbb crpg-rajongó, eladások az egekben, mindenki dícséri a játékot orrba-szájba, és megkapta az RPGOTY- és GOTY-díjat is. (Nem vagyok híve a konspirációs elméleteknek, de ez borítékolható volt, a játék minőségétől és milyenségétől majdhogynem függetlenül.)

 

Számomra nem hozott meglepetést, kb. olyan lett, mint vártam. Félreértés ne essék: nem az elégedettség szól belőlem. Ezúttal viszont nem áldoznék több szót a játékra, annál inkább a zenéjére. A TES-sorozat zenéjét a Morrowind óta Jeremy Soule szerzi. Az úr igen termékeny művész, rengeteg játék zenéjét komponálta. Kedvenc zeneszerzője John Williams (a wiki oldala szerint egyes kritikusoktól megkapta a "videojátékok John Williamse" címet is), és állítólag a Square-nél, jórészt Nobuo Uematsutól tanulta meg, hogy mit is jelent a minőség a játék(zene)iparban. Rajongótábora óriási, és több díjat is nyert a játékzenéiért, pl. az Icewind Dale-ért és az Oblivionért.

 

Érthetetlen.

 

Soule legtöbb műve tisztességes iparosmunka, de csak ritkán üti meg a kiemelkedő szintet. Különösen vicces, hogy amikor sikerül neki (pl. a WH40K: Dawn of War esetében), akkor nem kap elismerést, de egy Oblivion-szintű unalmas, és ha nem is jellegtelen, de hatástalan munkáért igen.

 

Nem az a probléma, hogy Soule nem elég profi. Nem is az, hogy nem alkot populáris, fülbemászó dallamokat. Az a baj, hogy nem inspirált. Soule (fantasy) zenéi általában olyanok, mintha fogalma sem volna - vagy egyáltalán nem is érdekelné -, hogy mihez készíti. Az Oblivon dallamaival például nem lenne probléma, csak épp alig illenek a játékhoz*; a Neverwinter Nightsé a legunalmasabb, legötlettelenebb tucatzene, amit valaha játékban hallottam.

 

Ha harcjelenetekhez ír aláfestőzenét, az eredmény szinte mindig ugyanaz: kakofónikus, monumentálisnak szánt csinnadratta, mintha legalábbis a világegyetem megmentéséért zajló csata alá szánta volna, de összességében ritkán kerül bele bármi emlékezetes, vagy megfogható motívum. Ellenben hosszú távon fárasztó és idegesítő mindegyik. Ha ambiens jellegű zenét ír, a mű általában kellemes, enyhén melankolikus (lásd TES-sorozat), de önmagában, csupán a zene alapján megfoghatatlan a témája. Mintha univerzális felhasználásra szánná - épp ezért nem is működik jól.

 

Na de mitől kiváló a Dawn of War soundtrack? Épp az ellenkezőjétől: a drámai, borongós dallamok, tempós ütemek, a "várakozós" zenék vészterhes felhangja, az egészből átszüremlő militáns pátosz tökéletesen illeszkedik a szettinghez. Karaktere van. Jellege. Itt-ott kicsit már inkább Hans Zimmer műveire emlékeztet, mint John Williamsére, ugyanakkor egyértelműen magán hordozza Soule felismerhető hangzását is.

 

Mint mondtam, Jeremy Soule profi, és igen termékeny zeneszerző, csak kicsit talán túlságosan is a mennyiségre dolgozik minőség helyett.

 

Hogy ne levegőben lógó fikázásból álljon a poszt, álljon itt néhány példa, hogy mire is gondolok, mikor inspiráltságról beszélek (kizárólag fantasy és játék témában, máskülönben irdatlan hosszúra nyúlna a poszt). Ezeken a zenéken érződik, hogy a szerzőjük képben volt a témával, megpróbált belőle annyit visszaadni, amennyit csak lehetséges, eredménnyel: hatásukra meglódul a képzelet, így kiválóan felhasználhatóak, ha az ember azon töpreng, hogyan folytassa a kampányát.

 

Elsőként lássunk egyet magától Soule-tól. Ez egy jól sikerült darab (igaz, harmadszor használja fel az alaptémáját, és nem ez az egyetlen ilyen a Skyrimben), és sikerült belevinni a szükséges pluszt, amitől remekül illeszkedik a játékhoz. Kár, hogy a Skyrim többi zenéje nem ennyire telitalálat, bár van köztük még pár kiemelkedő track, és az is tény, hogy az Oblivionnál mérföldekkel jobb az összhatás. Visszaszámlálás indul!

 

 

 

 

Mitől olyan remek? Soule valószínűleg tudta, mihez készíti. A remekül hangzó kórus a Skyrimben konzisztens módon használt halandzsanyelven énekel a Sárkányszülött eljöveteléről. Nyilván nem elhanyagolható a nosztalgiafaktor sem, de önmagában is remekül működő (ön)feldolgozás.

 

Ezzel hátra is hagyjuk Soule-t, a soron következő zenék ennél már csak jobbak lesznek. Hosszú utazás lesz, a mentális biztonsági öveket tessék bekötni.

 

 

 

 

Alighanem fölösleges bemutatni, legalább akkora hype övezi, mint a TES-sorozatot. A Dragon Age-et egy sötét, George R. R. Martin által keményen befolyásolt játéknak szánta a Bioware, amely a Baldur's Gate örökségét viszi tovább. Hát, szerintem egyiket sem sikerült tökéletesen megvalósítani;  jóval felnőttebb lett a korábbi játékainál, de a Bioware nemigen tud, akar, vagy mer elszakadni a hollywoodias cukormáztól. Mégis remek játék lett, alaposan kidolgozott háttérrel, szuper fordulatokkal a történetben, némileg mindenképp keserédes végkifejlettel. A zene remekül festi meg a heroikus alaphangulatot, de valahol előrevetíti a veszteséget és önfeláldozást is. A Harn-kampány alatt kicsit sem inspirált, de ettől még nem rossz.

 

Nem elhanyagolható érdekesség, hogy a Corvus Corax is gyártott belőle egy változatot (akár a Gothic 3 egyik trackjéhez, de arról majd alább).

 

 

 

 

A Witcher egy kupac lelkes fejlesztő első munkája volt, népszerű lengyel regénysorozaton alapul. Az egészen érezhető a szeretet és rajongás, a zenéjén sem kevésbé. Ez a track Vizima szegénynegyedét festi alá. A hely mocskos és tökéletesen középkori, csak egy kicsit még annál is rosszabb. Itt senki sem ártatlan: tombol a pestis, a torkodat elvágnák egy fél garasért, az utcákon demagóg papok prédikálnak, az elfeket és törpöket megvetik és gettóba zárják, éjszaka meg vámpírok lesnek prédára a sikátorban, és összességében majd' mindenki képmutató féreg, akivel csak összehoz a sors. A félelem és feszültség tapintható, és szerintem a zenén is átjön.

 

 

 

 

Na, hát erre mondja az angol, hogy "epic as fuck". Most hallgasd meg újra Soule Skyrim-témáját, vagy bármit az Oblivion/Icewind Dale soundtrackről, és mondd, hogy megérdemelte a díjait. Kai Rosenkranz 3 perc 56 másodpercbe annyi érzelmi fordulatot, történetet és monumentalitást sűrít, hogy Soule egész életművében nincs annyi.

 

Egyben rácáfol a ki nem mondott feltételezésre is, hogy igazán találó zenét csak csősztorival rendelkező játékhoz lehet gyártani, sandboxhoz nem.

 

A Gothic 3 egyik legjobb trackjéből készült szöveges változat is (fene tudja, kellett-e bele az a szöveg, de ha megpróbálod Myrtanára - a Gothic világára - értelmezni, nem annyira emészthetetlen). Az eredeti, összehasonlítás gyanánt. 

 

Na meg a Corvux Corax is letette a maga változatát az egyik trackből. 

 

 

 

 

Myrtana, a Gothic 3 világa óriási hely, tele megszelidítetlen vadonnal, csodás flórával és faunával, lehanyatlott civilizációk emlékeivel - és csak arra vár, hogy felfedezd. A zene nálam mindezt sokkal jobban elmondja. A szép az, hogy az egész album ilyen.

 

 

 

 

Skorpik újra itt, ezúttal egy másik kollégája oldalán, és épp felülmúlják a korábbi felállást, ahogy a Witcher 2 is felülmúlta az első részt. Ez a zene is önmagáért beszél: intenzív történetet fest, érzelmekkel, egymásnak feszülő indulatokkal, és monumentális végkifejlettel. A játék szvsz megb... alázza a RPGOTY Skyrimet, bár tény, hogy nem tudsz benne randomgenerált, önismétlő mechanizmusok segítségével kötetlenül nevelgetni egy tamagochit karaktert. Van viszont benne számos igen jól kitalált, valóságszagú karakter, jónéhány rétege a történetnek, ami nincs a játékos szájába rágva, és számos már-már George R. R. Martinhoz foghatóan szemét fordulat.

 

Ma már úgyis sokat szóltam be, ez meg már régóta kikívánkozik: a Witcher-történetek az übermensch, macsó főhőssel olyanok kissé, mintha Wayne Chapman írta volna őket. Feltéve, ha lenne olyan zseniális, mint Andrzej Sapkowsi.

 

Bónuszként egy alternatíva a főcimzenére ugyanerről az albumról, ami kissé más oldalról közelíti a történetet (és szvsz még nagyobbat üt). 

 

 

 

 

Kai Rosenkranz visszatért, és megmutatja, hogy a Gothic 3 monumentális-szentimentális témáin túl is van is élet, nem is akármilyen. A linkelt zene szól, amikor főhősünk a Risen elején, hajótöröttként magához tér egy elhagyatott, alkonyati fényekben játszó tengerparton. A hullámok zúgnak, az uszadékfa közt dögevő madarak turkálnak, feljebb pálmafák susognak a szélben, a látómezőt pedig egy óriási, sziklafalba vésett, pajzsszerű faragvány uralja. A csendes és idillinek tűnő szigetről ordít, hogy valamilyen titka van, az atmoszféra szinte orrba vág a monitoron keresztül - és ez komoly részben a zenének köszönhető.

 

 

 

 

Felmászunk a partról, egyenest a szigetet uraló vadon szívébe. Előkerül egy elhagyatott, omladozó ház; a fények, a hajladozó pálmák, az egész némaságba burkolózó táj tovább erősíti az érzést, hogy különleges helyen járunk. Szinte észre sem vesszük az aláfestő zenét, olyan, mintha természetes része volna a helynek, a látványnak, mintha nem is csak a fülünkre hatna, hanem az összes érzékszervünkre, egyszerre. Nincs semmi sallang, csak ügyesen felhasznált hangszerek; letisztult, szinte minimalista, mindenből annyi van csak benne, amennyi kell. Ez a zene volt az egyik legfőbb inspirációs forrásom, mikor a kampány harmadik évadában a parti visszatért a Harnba, az erdő legmélyére, ahová ember korábban sosem lépett.

 

Isten kegyelmezzen a Piranha Bytes-nak most, hogy KaiRo elhagyta a fedélzetet, lövésem sincs, milyen lesz nélküle a Risen 2.

 

 

 

 

2008-ban, a franc tudja honnan, betoppant Knut Avenstroup Haugen, és olyan csinált, amiről sose hittem volna, hogy lehetséges: írt egy jobb, Hybóriásabb Conan-soundtracket, mint Basil Poledouris. A linkelt zene az első az albumon, a szövege a Völuspából van összerakva. Az összeollózott szöveg a Ragnarök jövendölése, de a játék (és az albumon átívelő utazás) történetében is helye van: az ugyanis ott kezdődik, hogy Hyboria több pontján egymásnak rontanak a népek - például a Vanírok lerohanják Cimmeriát. A szöveg (és az angol fordítás), ha valaki énekelné:

 

Athr veröld steypisk

mun engi mathr öthrum thyrna.

Knáttu vanir vígspá völlu sporna.

Skildir ro klofnir.

fyllisk fjörvi feigra manna.

 

Ugyanez élőben, néhány pikt breaktáncossal.

 

Az albumon a női vokálokat egyébként Helene Bøksle norvég énekesnőnek köszönhetjük, van neki önálló albuma is, ha valakit érdekel. Angyali hangja van.

 

...A jófrancért nem lehetett a 2011-es Conan filmnél Haugennek adni a zeneszerzés lehetőségét, fel nem foghatom.

 

 

 

 

Az album csúcspontja, nem csak Conan-rajongóknak kötelező. A szövege halandzsa, Haugen kitalált "cimmeriai" nyelvén íródott. Kevés ilyen magával ragadó, élénk, képzeletet stimuláló zenével találkoztam játékban. Bár az Age of Conan történetének és a dal címének ismeretében nem nehéz kitalálni, hogy miről szól (zanzásan: cimmeriaiak vagyunk, kiverjük a rohadék Vanírokat a hegyeink közül), azért idemásolom a szövegét és a "fordítást", mert nagyon nehéz volt megtalálni a neten:

 

Ik véla dûr friú Snëi -

véla dûr Snëi in friú Luni-bêrt.

Ik féla Véktu mén Vêpns

èn Reiku in mèn Arm.

Reiki-rik èr ik, vëidi av Crom!

Ik bèn Cimmérièn èn dis èr mén Morgh.

 

Ezzel búcsúzom is mára, köszönöm mindenkinek, aki bírta végig. Ellenvéleményeket és/vagy további jó példákat csak tessék ontani bátran kommentben.

 

Soule rajongóknak pedig csak annyit még, hogy ne törődjenek az egésszel, a művész úr valószínűleg kap majd valami díjat a Skyrimért is, végülis GOTY lett belőle. Előre is gratulálok hozzá.